.HU HÍRPORTÁL

Egy elveszett nagypapa ürügyén az elveszett emberekről 10/10

LaikusKritikus | 2020 szeptember 16.

Csak az igazán értékes alkotások sajátja, amikor egy egyszerű, tiszta,  lebilincselő történetben hirtelen megnyílik az igazi mélység és a feneketlen szakadék szélén a befogadó lába megremeg: egy filmbéli jelenetben – vigyázat, szpojler!! - a zsidótemetőben egy sírt keres néhány tétova ember. A temető elhagyatott, alig járható, mára szinte mindent benőttek a növények. A sírokról az idő eltüntette a feliratokat, nem is lesz meg az a keresett név. Valami olyasmi hangzik el ezen a ponton, hogy az a generáció sajnos hiányzik, amelynek ezeket a sírokat gondoznia kellene.  

A varázslat ekkor megtörténik: ez a látszólag semmitmondó, a film sodrásában jelentéktelen mondat nyomán az elhagyott temetőben megnyílnak a sírok és generációkat látunk, akinek egyetlen utódja sem maradt hátra. Egy személy, Deutsch Richárd történetén keresztül valamennyi a holokauszt során meghalt, megölt magyar hiánya tapinthatóvá és kézzelfoghatóvá válik a keresgélés közben.

Pedig a történet inkább filmes szakmai csemegének indul, és ezért is mentem el a bemutatóra: még 1996-ban egy budapesti ház padlásán régi filmtekercseket találtak, a deportált Deutsch Richárd amatőrfilmes hagyatékát. Kurutz Márton munkája nyomán sikerül megtalálni Deutsch Richárd unokáját, aki sem nagyapjáról, sem pedig a tekercseken szereplő rokonairól nem tud.

Szóval adott egy rakás családi film a harmincas évekből, egy mai is élő, jól beszélő rokon, aki mit sem tud a családtagokról és a szenzációs bónusz: az első magyar sci-fi, a „Föld halála”, amelyet Deutschék  1935 augusztusában az első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen vetítettek.

Minden alapanyag megvan, hogy a világ egyik legjobb dokumentumfilmje elkészüljön.

Borsody István, Kurutz Márton (rendezők) és Kiss Sándor-Kiss Soma (operatőri és vágói munkák) alkotók kezében gyönyörűen formálódik az anyag. Irgalmatlan sok munkával, lenyűgöző alapossággal dolgozzák fel az információkat, például nem restek végigjárni a filmeken látható helyszíneket (ki gondolná, hogy a gangok és a házkapuk száz év alatt változatlanul maradnak?), de például szájról olvasni képes tolmáccsal is igyekeznek szóra bírni a némafilmet, és még sorolhatnánk hosszasan.   

A stáb szemmel láthatólag hagyja menni a sztorit a maga útján, és ez a történet iránti tisztelet látszólag a lovak közé dobja a gyeplőt. Az alkotók mintha a szükségesnél kevésbé dolgozták volna ki a koncepciót, és kevésbé lennének jelen, amitől egyes pontokon leülni látszik a történet. A sztori ragyogása mellett az alkotók láthatatlanok maradnak, háttérbe szorulnak, és az az érzésem, hogy tényleg nem lehet megmondani, Borsody István, Kurutz Márton, Kiss Sándor, Kiss Soma jól tudnak-e filmet készíteni, vagy elképesztő szerencséjük és elég türelmük volt.

Nekik van igazuk: egy ilyen horderejű anyagot nem lehet, bűn lenne máshogyan kezelni, mint ezzel az alkotói attitűddel. A „kiálló” részek, nem elvesznek, hanem hozzátesznek Magyarország ikonikus, mindenki számára kötelezően megismerendő történetéhez.

Mert nem kétséges, hogy itt most egy olyan film született, amelynek megnézése  kötelező mindenki számára.

Ez a családtörténet többet elárul minden tankönyvnél a vészkorszakról. (Érthetetlen, hogy ez a film miért nem hozzáférhető sem moziban, sem online sem sehogyan?!)

Ez a családtörténet megrázza a vállad, hé, ember, ébresztő, a családi boldogságot, a tehetséget és az önmegvalósítást a hatalom egy szempillantás alatt felmorzsolja, ha hagyjuk. Még sok ilyen filmet nekik, nekünk! 

Az elveszett nagypapa - dokumentumfilm, 55 perc


További hírek

További hírek...